Nyitólap                    Belépés                    Rólunk                    Kapcsolat 

KURZUSOK
Tudj meg többet a pénzügyekről!

Külpolitikai beszélgetések

Pénzügyi ismeretek középiskolásoknak

Amit hasznos tudni a gazdasági versenyről

Konferencia a napon belüli elszámolás bevezetéséről

Versenypolitikai beszélgetések

Vitafórum-sorozat közpolitikáinkról

Versenykultúra középiskolásoknak

Gazdaságról és pénzügyekről középiskolásoknak

LETÖLTÉSEK
Letölthető előadások

Versenypolitika 

Versenypolitikai beszélgetések

 

 

Versenyben vagyunk nap mint nap – hiszen két évtizede olyan környezetben élünk, amelyben a verseny a meghatározó.

 

Ma már amolyan hüvelykujjszabályként hallani mindenütt, hogy a gyártó cégek és a szolgáltató vállalatok versenye a fogyasztó számára kedvező – de tegyük gyorsan hozzá: csak kedvező lehet. Ahhoz ugyanis, hogy élni tudjunk mindazokkal az előnyökkel, amelyek e konkurálásban megfogannak, mindenekelőtt ismernünk kell a piac, a versenyző cégek és persze a verseny jellemzőit. Csak tudatos és tájékozott fogyasztóként lehetünk képesek ugyanis learatni a verseny gyümölcseit.

 

Ehhez – a tudatos és tájékozott fogyasztóvá váláshoz – szeretne hozzájárulni a TAS Stúdió versenypolitikai sorozata, amely három, sokak számára fontos piacon: az energetikai szektorban, a pénz- és tőkepiacon, valamint a mobil távközlési piacon mutatja be a verseny működését és jellemzőit, elméleti és gyakorlati szakemberek, valamint a GVH munkatársainak közreműködésével.

 

  

Verseny az energetikai szektorban

 

Verseny a pénzpiacon

 

Verseny a mobiltávközlési piacon

 

 

 

 

 

A beszélgetések a GVH Versenykultúra Központjának pályázati támogatásával valósultak meg.










ugras az oldal tetejere



   INFO-Kom LZs.




                                                                                   © 2008-2015
TAS-11 Kft.