Nyitólap                    Belépés                    Rólunk                    Kapcsolat 

KURZUSOK
Tudj meg többet a pénzügyekről!

Külpolitikai beszélgetések

Pénzügyi ismeretek középiskolásoknak

Amit hasznos tudni a gazdasági versenyről

Konferencia a napon belüli elszámolás bevezetéséről

Versenypolitikai beszélgetések

Vitafórum-sorozat közpolitikáinkról

Versenykultúra középiskolásoknak

Gazdaságról és pénzügyekről középiskolásoknak

LETÖLTÉSEK
Letölthető előadások

Gazdaságról és pénzügyekről középiskolásoknak 

Az előadás-sorozat tematikája

 

A Szabadsuli 2007. őszi – 2008. tavaszi szemesztere elismert pénzügyi, oktatási szakemberek közreműködésével vezette be a középiskolás fiatalokat a pénzügyek világába. A 14 előadásból álló kurzus tematikája a teljes pénzvilágot felölelte, átfogó képet adva a diákoknak a gazdaságról és a pénzügyekről. A sorozat egy alapszintű közgazdaságtani bevezetővel, majd pénzelmélettel kezdődött, hiszen a kereslet és kínálat törvényszerűségeinek megértése nélkül aligha lenne érthető a tőzsde működése, a pénz funkcióinak áttekintése nélkül pedig nehezen lehetne rendszerbe helyezni a megtakarítási formákat vagy a bankok működését. A fiatalok általános tájékozottságának, hírelemzési képességének erősítése érdekében gazdaságpolitikáról, az állam pénzügyeiről is szó esett, majd az euró bevezetésének kérdéseivel zárult a szemeszter.

 

 

 

1. előadás: Közgazdaságtani alapfogalmak 1. 

Előadó: Bod Péter Ákos

Téma: A piac szereplői – fogyasztói szokások – a kereslet és a kínálat fogalma és meghatározó tényező – a piaci egyensúly és az egyensúly ár – a túlkereslet és a túlkínálat értelmezése – a háztartások, a vállalatok és az állam gazdálkodása – a nyereségelvű gazdálkodás alapfogalmai – a profitmaximalizálás lehetőségei

 

 

 

2. előadás: Közgazdaságtani alapfogalmak 2.

Előadó: Bod Péter Ákos

Téma: A piacok fajtái – a nemzeti jövedelem – a pénzpiac értelmezése – a pénz-kereslet és a pénzkínálat – a pénzpiac egyensúlya és az egyensúlyi kamatláb – az infláció lényege, fajtái és mérése – az ár-bér spirál folyamata – az infláció hatása a gazdaságra – árfolyam-rendszerek

 

 

 

 

3. előadás: A pénz fogalma, funkciói, fajtái

Előadó: Pete Péter

Téma: A pénz fogalma – a pénz mint értékmérő – a pénz mint elszámolási eszköz – a pénz mint fizetőeszköz – a pénz mint értékőrző és felhalmozási eszköz – a likviditás fogalma – adósságok kiegyenlítése harmadik fél adósságával – váltóforgalom és bakjegy – a pénz típusai – készpénz és bankszámlapénz – az állam szerepe

 

 

 

4. előadás: Pénztörténet

Előadó: Garami Erika

Téma: Az árucserétől az első fémpénzekig – a pénz, mint elsődleges történeti forrás – az ókor pénzei – középkori pénzek – a papírpénz megjelenése – nemzetközi pénzrendszerek és nemzeti pénzek a modern korban – magyar pénztörténet – biztonsági elemek a mai pénzeken

 

 

 

 

5. előadás: Korszerű, készpénzkímélő fizetőeszközök

Előadó: Braun Péter

Téma: A készpénz előnyei és hátrányai – készpénz átutalás, elektronikus megoldások – fizetési folyamatok – készpénz nélküli megoldások – kártyák – ATM és POS – vállalati ügyfélterminál – internet bankolás – telefon bankolás – mobil bankolás – jövőbeni kilátások

 

 

 

 

6. előadás: A bankok működése 1. – elméleti háttér

Előadó: Czirják Sándor

Téma: A bank fogalma – a bankok kialakulása – a modern bankrendszer – a bankok típusai és funkciói – banki kockázatok – a kereskedelmi bankrendszer pénzteremtő képessége – a kétszintű bankrendszer kialakulása – a kötelező tartalékráta rendszere – nyíltpiaci műveletek – jelenlegi helyzet és problémák

 

 

 

 

7. előadás: A bankok működése 2. – gyakorlati kulisszatitkok

Előadó: Balogh Imre

Téma: A magyar bankpiac szereplői – banki üzletágak – banki megtakarítási típusok – a bankbetét előnyei – az EBKM – a likviditás, a hozam és a kockázat összefüggései – innovatív megtakarítási konstrukciók – a hitelezés folyamata –  a THM – adósnyilvántartás – eljárás nem fizetés esetén – piaci trendek

 

 

 

 

8. előadás: A monetáris politika főbb elemei

Előadó: Karvalits Ferenc

Téma: Az MNB, mint központi bank szerepe – az MNB alapvető feladatai – a jegybanki függetlenség fogalma – a monetáris politika célja, eszköztára – az inflációhoz kapcsolódó alapfogalmak értelmezése (infláció, defláció, stagfláció) – az infláció kiváltó okai és mérése – az árstabilitás, mint az MNB elsődleges célja

 

 

 

 

9. előadás: A biztosítás és a biztosítók

Előadó: Trunkó Barnabás

Téma: Kezdeti kísérletek a kockázatok kezelésére – felosztó-kirovó rendszerek – a modern biztosítás ismérvei – a biztosítási esemény – a biztosító és a biztosítási tevékenység – a biztosítások fajtái – biztosításközvetítők – a biztosítási szerződés – hazai biztosítási piac

 

 

 

 

10. előadás: A tőzsde és ami mögötte van

Előadó: Pál Árpád

Téma: A piacok fajtái, csoportosítása – a tőkepiac működése, szereplői – tőkeallokáció – az értékpapír fogalma, instrumentumok – a tőzsde fogalma, szerepe, funkciói, működése – a kereskedés fajtái – spekuláció és befektetés a tőzsdén – időtáv és kockázat

 

 

 

 

 

11. előadás: A Budapesti Értéktőzsde ma

Előadó: Szalay-Berzeviczy Attila

Téma: Tőzsde sztorik, látványos bukások és emelkedések – a BÉT sztori – a BÉT piacai és működése – a magyar tőkepiac helyzete – jövőbeli kilátások – öngondoskodás és megtakarítások

 

 

 

 

 

 

12. előadás: Felügyeleti rendszer Magyarországon, egyéb pénzügyi szereplők működése

Előadó: Varga Csaba

Téma: A PSZÁF története, tevékenysége – a pénzügyi piacok szereplői – a pénzügyi vállalkozások – a magyar nyugdíjrendszer felépítése – a fogyasztóvédelem jelentősége a pénzügyi szolgáltatások terén – a PSZÁF fogyasztóvédelmi hatósági jogkörei, jogalkalmazása

 

 

 

 

13. előadás: Az állam gazdálkodása

Előadó: Kovács Árpád

Téma: Az állam szabályozó szerepe, feladatai – az állam bevételei (adók és járulékok típusai) – az állam kiadásai – a költségvetés – az államadósság – az állam megrendelései (befolyásuk a gazdaság működésére, versenyképességére) – a köz- és magánszféra együttműködése

 

 

 

 

14. előadás: Az euró

Előadó: Halm Tamás

Téma: A vámuniótól az egységes belső piacig – a közös pénz és az egységes pénz fogalma – az euró bevezetésének célja – a maastricht-i konverenciakritériumok és szükségességük – közösségi szintű monetáris politika – az euró története – az euróérmék és -bankjegyek jellemzői – az euró eddigi tapasztalatai

 

 

 

 

 

 „A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az általa kiszabott bírságokból befolyt – Felügyeletnél maradó – összeg terhére, a hatályos jogszabályok alapján nyilvános pályázatot hirdetett. A Szabadsuli a pályázaton támogatást nyert el.”

 

 











ugras az oldal tetejere



   INFO-Kom LZs.




                                                                                   © 2008-2015
TAS-11 Kft.