Nyitólap                    Belépés                    Rólunk                    Kapcsolat 

KURZUSOK
Tudj meg többet a pénzügyekről!

Külpolitikai beszélgetések

Pénzügyi ismeretek középiskolásoknak

Amit hasznos tudni a gazdasági versenyről

Konferencia a napon belüli elszámolás bevezetéséről

Versenypolitikai beszélgetések

Vitafórum-sorozat közpolitikáinkról

Versenykultúra középiskolásoknak

Gazdaságról és pénzügyekről középiskolásoknak

LETÖLTÉSEK
Letölthető előadások

 

Kovács Árpád dr. habil.

elnök, Állami Számvevőszék 

 


 
A Budapesti Műszaki Egyetem (1971) elvégzését követően autópálya tervezőként helyezkedett el, majd a Közlekedési Minisztérium munkatársa lett. A kormányzati ellenőrzésként működő KNEB-nél gazdasági szakértői, később főosztályvezetői beosztásban dolgozott 1979-1989 között. Munkája az építési- közlekedési beruházások ellenőrzéséhez kapcsolódott. Szakmérnöki oklevelet 1977-ben szerzett, műszaki, egyetemi doktorrá 1979-ben avatják. Az USA Számvevőszéknél féléves továbbképzésen vesz részt 1989-ben, Washingtonban. 1990-1996 között előbb főcsoportfőnök, majd igazgató az újjáalakított Állami Számvevőszéknél. Munkája a privatizáció, az állami vagyonkezelés, társadalombiztosítás területén végzett vizsgálatok irányításához kapcsolódott, 1993-ban gyakornok az EU Bizottságánál. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. Igazgatóságának elnökévé 1996-ban nevezték ki, mely funkcióját 1997. év végéig, az Állami Számvevőszék elnökévé választásáig töltötte be. Mintegy százötven szakmai cikket publikált, több könyv társszerzője, szerkesztője, önálló könyve 2003-ban jelent meg „Pénzügyi ellenőrzés változó erőtérben” címmel. Közgazdasági phd. fokozatot 2001-ben szerzett. 2003: habilitáció a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Karán, egyetemi magántanár 2005. áprilisától a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen

 

Több felsőoktatási intézmény előadója, szenátusának tagja. Egyetemi díszdoktor, címzetes egyetemi, illetve főiskolai tanár. A számvevőszékeket tömörítő világszervezet, az INTOSAI (a Számvevőszékek Nemzetközi Szervezete) szakbizottsági elnöke, majd 2001-től a szervezet alelnöke, ill. 2004. októbertől 2007. októberig az elnöke. A Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesületének, továbbá a Gazdálkodási Tudományos Társaságnak elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaságnak alelnöke.

 

Szakmai elismerések

 

2002. Magyari Zoltán Érem

2008. Közgazdász Nagydíj

  

Kitüntetések

 

1996. Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje

2004. az Osztrák Köztársaság Csillaggal Ékesített Nagy Arany Érdemrendje

 

Nemzetközi szervezetekben betöltött funkciók

 

International Organization of Supreme Audit Institutions (INTOSAI) – 2001-2004. között alelnök, 2004-2007. között elnök

 

International Consortium on Government Financial Management (ICGFM) – az igazgatósági testület tagja

 

Oktatói tevékenység

 

Az ELTE Jogi Továbbképző Intézetben folyó szakjogász képzés témavezető előadója 7 éve, a Szegedi József Attila Tudomány Egyetem Közgazdasági Karán a közpénzügyi tárgy oktatója. Rendszeresen meghívott előadóként tart előadást a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán, a Közép-európai Egyetemen, a Budapesti Gazdasági Főiskolán, valamint előadó-, téma-, illetőleg szekcióvezető társadalmi-tudományos társaságok (Gazdálkodási és Tudományos Társaság Szövetsége, Szervezési- és Vezetési Tudományos Társaság, Magyar Közgazdasági Társaság, Magyar Értékelemzők Társasága) és más szakmai intézmények hazai és nemzetközi fórumain az állami (pénzügyi) ellenőrzés, államháztartás, pénzügytörténet, a privatizáció és a korrupció témaköreiben.

 

Az egyetemi oktatás során az előadásokon túl diploma dolgozatok konzultálása, illetve doktorandusz képzésben működik közre.

 










ugras az oldal tetejere



   INFO-Kom LZs.




                                                                                   © 2008-2015
TAS-11 Kft.